vannak olyan pillanatok, vagy mozdulatok, amik évekkel később eszembe jutva is megmosolyogtatnak, a most következő is ilyen nekem :) talán könnyebb átérezni, ha elárulom, hogy a marminckettedik felé közeledve sem mindig bírom megállni és végigcsúszok a frissen felmosott folyosón :)
szóval téli este, valamikor 10 óra után ki kellett mennem egy bejelentésre. az utcák néptelenek, nagy ritkán látni csak egy-egy embert. az egyik sarkon (kivételesen finoman) bekanyarodva pont látom, ahogy egy 35 talán 40 körüli hölgy megáll egy hosszabb, befagyott tócsa jege előtt, körbenéz, hogy nem látja-e esetleg valaki, aztán mintha elmosolyodna, majd pár lépéssel nekifut és végigcsúszik a jégen, aztán szinte kislányosan elmosolyodik, mégegyszer gyorsan körbenéz, majd sétál tovább, ahogy a csúszás előtt.
lehet, hogy hülyén hangzik, de annyira aranyos, kedves jelenet volt, hogy mindig elmosolyodok rajta újra, akármikor eszembe jut. :)